Mit tegyek, ha nem tisztelik a határaimat?

A határszabás manapság egyre divatosabb igény és kifejezés is, nem hiába: mindannyian érezhettük már, mekkora frusztrációt okoz, ha valaki nem tart minket tiszteletben, vagy sorozatosan sérti a határainkat.

A válasz egyszerű

És hogy mit tegyek ilyen esetben? A kérdésre valóban egyszerű a válasz: ha valaki nem tiszteli a határainkat, akkor vagy nem is voltak valódi határaink, vagy ha voltak is, mi nem védtük meg őket. De mit is jelent a valódi határ?

A valódi határ egy olyan döntés, amely engem véd, és amelyért én vagyok felelős. Az, hogy ez a határ a másik félben milyen érzéseket kelt – például zavarja őt vagy elszigeteltnek érzi magát a személyemtől – nem az én felelősségem, és nem is tudom ezt kontrollálni. Bizony, ezt nehéz elfogadni, és gyakorolni kell a gondolatot: amit a másik érez, az nem az én felelősségem. Természetesen hatással vagyok az ő érzelmi világára, de akkor is csak a szándékért tartozom felelősséggel, a végeredményért nem. Gondoljunk csak bele: ha én jó szívvel adok egy ajándékot, és a lehető legjobbat választom ki, akkor hol az én felelősségi köröm? Tudom kontrollálni az ő örömét, amikor kibontja az ajándékot? Nem. Tudom kontrollálni, hogy milyen ajándékot és hogyan adok? Igen!

Vegyünk egy példát!

Pont így van ez a határokkal is. Én megszabok egy határt és megtartom, de hogy a másik ebből mit szűr le, az teljes mértékben az ő dolga. És felmerül a kérdés, hogy hogyan néz ki a határ. A határ lényege, hogy én jól érezzem magam tőle, és adjon egyfajta „szabályrendszert”, egy viszonyítási pontot a környezetemmel. Azaz elérhetem általa, hogy mások miként viszonyuljanak hozzám, és én milyen viszonyban lehessek másokkal. Például megengedem, hogy kiabáljanak velem? Persze erre nemet mondunk – velem ezt nem lehet megtenni! De a lényeg az, hogy hogyan intézem el, hogy ezt tényleg ne lehessen velem megtenni. Tegyük fel, hogy a párom valamilyen oknál fogva csúnyán bánik velem, és én érzem, hogy átlépte a határomat. Itt következik az én felelősségem, hogy ezt a határt megszabjam és kommunikáljam.

Milyen a működő határ?

A működő határ úgymond nem törődik a másik fél reakciójával, mert engem hivatott védeni. Például, ha kiabált velem a párom, megmondhatom neki, hogy ezt többet ne tegye, mert nagyon rosszul esik, és nem ezt érdemlem. Erre különböző reakciókat kaphatunk: megértéstől elkezdve újabb adag agressziót is. A határ abban áll, hogy én ezzel a reakcióval mit kezdek: ha kitartok amellett, hogy márpedig velem ne kiabáljanak, mert annak következménye lesz, akkor az egy határ. Ha a másik azonban lenyomja a saját véleményét és abba belenyugszunk, akkor ott nem született határhúzás, hanem hagytuk megváltoztatni a gondolatainkat, érzéseinket. És ha nincs határ, akkor mit is kéne tiszteleten tartania a másiknak?

A másik fontos pont a következmény. Kegyetlenül hangzik, de következményt kell szabnunk a külvilág felé. Tudnunk kell, mi történik, ha átlépik a határt. Ez nem manipuláció, nem is önzőség, hanem önismeret: ismerjük fel, hogy valamitől kimerülünk, valamit képtelenek vagyunk elviselni, vagy akkora elfojtást szül, hogy akár bele is betegszünk. A mi döntésünk, hogy ez tényleg megtörténik, vagy a határaim megvédenek és normális kapcsolatokat teremtenek másokkal és magammal.

Ez akkor nem hiszti?

Igen, látszólag vékony a mezsgye határállítás és passzív-agresszív hiszti között. A különbség az, hogy míg a hiszti ki akar csikarni valamit a másikból és a másikra akar hatni, addig a határ pont ellenkezőleg: önmagamra irányul és nem mástól várja el a hatást. Határt állítani és tartani csak én magam tudok, és ez egy hisztivel vagy stratégiázással nem érhető el.

Oké, de mit tegyek, ha nem tisztelik a határaimat?

Először is tedd fel a kérdést:

• Te magad tiszteled a saját határaidat?
• Valóban van következmény, vagy újra és újra meg lehet veled csinálni ugyanazt?
• Inkább tartanád meg a jó viszonyt, mint hogy konfrontálódj?
• Félsz attól, hogy elutasítanak vagy haragszanak rád, amiért határt szabtál?

Ha valamelyikre igennel feleltél, akkor még biztosan dolgod van a határaiddal, ennél is mélyebben az önértékeléseddel. Az önértékelés úgy jön képbe, hogy szereted és tiszteled magad annyira, hogy határokat állítasz, mert tudod, hogy számodra így a legjobb. Márpedig a legjobbat akarod magadnak, nem igaz?

A meg nem tartott határok mögött gyakran húzódik valamilyen séma, gyerekkori trauma, kötődési probléma, amely azt mondatja velünk, hogy nem érdemlünk meg valamit. Ezekkel a működésmódokkal érdemes hosszútávon és mélyebben foglalkozni, akár szakember segítségével is. Az önismeret szinte minden mentális sikernek a kulcsa.

Honnan tudom, hogy működnek a határaim?

Onnan fogod tudni, hogy egy bizonyos típusú probléma már nem ismétlődik veled: például a kollégád már nem kér tőled mindig extra feladatokat, a párod nem ordít veled. Egyfajta nyugodtságot érezhetsz, mintha sokminden könnyebben menne.

Az is lehet, hogy ideiglenesen magányosnak érezheted magad, mert több emberrel megszakad vagy redukálódik a kapcsolat. Hidd el, bár ez tényleg kellemetlen, nagyon is jelezheti a működő határokat, amennyiben a számodra kellemetlen és toxikus emberek távoznak az életedből. A te javadat szolgálja a kapcsolati színtér átalakulása is. Ha viszont olyasvalaki távozik az életedből, aki fontos számodra és félreértést sejtesz, érdemes lehet kommunikálni vele magadról, a határaidról.